Tóbiásné Dr. Dénes Angéla

Tóbiásné Dr. Dénes Angéla vagyok kisállatgyógyász-szakállatorvos, és a dunaföldvári Túri Állatkórházban dolgozok. Mióta az eszemet tudom, semmi más nem akartam lenni, csak egy olyan ember, aki a beteg állatokat meggyógyítja. Úgy gondolom, ezen törekvésem a célegyenesbe ért azzal, amikor 2010-ben átvettem az első diplomámat az akkor még Szent István Egyetem Állatorvostudományi-Karán. Azóta eltelt pár év, és rá kellett jönnöm, hogy a világ legjobb hivatását gyakorlom nap, mint nap. Persze, ennek a szakmának is megvannak a maga nehézségei, ahogy mindegyiknek. A pácienseim nem tudják elmondani, hol és mi fáj nekik, a kívántnál sajnos, többször találkozok olyan gazdikkal, akik bár szeretik az állatukat, mégsem hajlandóak vagy éppen nem tudnak költeni kedvencükre, s ez is megnehezíti egy-egy eset megoldását (az állatoknak nincs egészségpénztáruk, csak a gazdájuk, vagy sokszor még az sem). Arról nem is beszélve, hogy a tudomány és orvostechnika, illetve állatorvosi technika borzasztóan gyorsan fejlődik, így folyamatos tanulás mellett igyekszem a minden napi tudásomat növelni, s ezáltal egyre jobb és ügyesebb lenni a beteg állatok érdekében.

Hogy miből lesz a cserebogár?

Dunaújvárosban születtem, van egy öcsém, akivel nagyon jól megértjük egymást. Jelenleg Dunaföldváron élek a férjemmel és két kutyánkkal egy kertes házban. Bár, közelinek tűnik a két város, a köztük lévő út mégis hosszú és kacskaringós volt.

Amikor felvettek az egyetemre, Budapestre, lényegében ott éltem 5 évig. A diploma megszerzése után Kecskeméten laktam egy rövid ideig, s ez idő alatt Kiskunfélegyházára jártam dolgozni a sertés vágóhídra, mint hatósági állatorvos. Szerencsére hamar rájöttem, hogy a szerteágazó állatorvosi szakma ezen része nem nekem való, és nem is lehetnék távolabb az eredeti célomtól. Adódott egy lehetőség Lajosmizsén, ? ahol édesanyám él ? így ebben a kisvárosban nekiláthattam az áhított állatorvoslás tanulásának. Igen, tanulásnak ismét. Egy rendelőt és patikát együtt üzemeltető kis családi céghez kerültem, ahol az alapokat nagyon jól megtanították nekem, s ezért mindig hálás leszek akkori főnökömnek és mentoromnak. Néhány évvel később kipróbáltam magam Székesfehérváron az állatkórházban, itt mindössze 5 hónapot dolgoztam, de ezen időszakban rengeteget fejlődhettem szakmailag, ami tovább ösztönzött. Végül 5 évvel a diploma megszerzése után visszaültem az iskolapadba és 2 év alatt elvégeztem a kisállatgyógyász-szakállatorvosi képzést, melyet már a dunaföldvári Túri Állatkórház alkalmazásában fejeztem be. A mai napig úgy gondolom, hogy ez az egyik olyan hivatás, amiben muszáj minden nap tanulni egy kicsit, hogy a legteljesebb szolgáltatást tudjuk nyújtani az ügyfeleknek, akik jelen esetben a bajban lévő állatok.

Kutyatulajdonos és állattartóként vallom, hogy egy társállat befogadásával (megvásárlásával) elsősorban felelősséget veszünk a nyakunkba hosszú évekre. Ez azzal jár, hogy gondoskodnunk kell a barátunkról (kutya, macska, ló, nyúl, stb.), fizetni a felmerülő mindenféle költséget, etetni, gondozni, kielégíteni a szükségleteit mentálisan és fizikálisan is, s a betegségektől megóvni. Ugyanakkor ez egy kétirányú csatorna, mert azzal, hogy beengedünk egy másik fajt az életünkbe rengeteg jó dolgot kapunk cserébe. Akinek van állata, az biztosan tudja, mire gondolok. Egy kutya feltétel nélküli szeretete, hűsége még ma is teljesen felfoghatatlanul kedves, őszinte és melegséggel tölti el minden érző ember szívét. Az én két kutyusom: Pumukli 13 éves, ivartalanított kan; Hópihe 8 éves, ivartalanított szuka, mindkettőt kb. 6-7 hetesen fogadtam be az utcáról. Remélem, hogy még sok-sok évig velem lesznek, és segítenek megtanítani a gyerekeimnek is, mit jelent felelősséggel gondoskodni egy másik élőlényről.

Részletesebb érdeklődési köreim az állatorvosi szakmán belül: kutya-macska belgyógyászat, bőrgyógyászat, endokrinológia, dietetika.